Egyre kevesebbet pöfög a Telenor

tapsA Telenor hatodik alkalommal adta ki fenntarthatósági jelentését gazdasági, környezeti és társadalmi teljesítményéről. A legutóbbi lezárt, 2013-ról szóló jelentés a legújabb, negyedik generációs GRI (Global Reporting Initiative), irányelvek alapján készült, a szabványnak való megfelelését a Denkstatt Hungary Kft. auditálta. A jelentés szerint, a korábbi években megvalósuló hálózatfejlesztési projektjének eredményeként, valamint a környezetbarát energiafelhasználás nagyarányú növekedésének köszönhetően 2013-ban – az előző évhez képest – a hálózat üzemeltetéséhez kapcsolódó széndioxid kibocsátását közel 25 százalékkal tudta csökkenteni a Telenor.

A Telenor által nyújtott technológiák és szolgáltatások a felhasználók egyre fiatalabb körét érintik, ezért a mobiltársaság vállalati felelősségvállalásának kiemelt területe a gyermekek védelme. 2013 novemberében a Telenor együttműködési megállapodást kötött az UNICEF Magyar Bizottsággal. Ennek részeként támogatta az Ébresztő-Óra nevű program létrehozását, amelynek célja az iskolások gyermekjogi ismereteinek növelése, valamint a digitális zaklatás elleni küzdelem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Xerox többször betette, majd megvetette a lábát

vas dec 21 , 2014
ShareTweetPinShareA Xerox nagy sikerként értékeli, hogy a készpénzforgalmi kimutatása szerint a társaság idei működési cashflow mutatója közelít a kétmilliárd dollárhoz, a terveik szerint jövőre pedig meg is szeretnék haladni ezt az összeget. Az idei, sikereket számos tényezőnek köszönheti a vállalat. A Xerox több szegmensben is megvetette a lábát, illetve erősítette […]

És még ez is...