Hős járókelő segített megfogni a telefontolvajt

mobil-tolvajEgy fiatal lánynak egy hősies járókelő kelt segítségére, amikor ellopták a mobiltelefonját. Az elvetemült tolvaj azzal súlyosbította gaz tettét, hogy hamis papírokkal próbált kibújni a rá váró, „jól” megérdemelt büntetés alól. Történt ugyanis, hogy a bűn útjára lépő fiatal 2014. november 20-án 15 óra 20 perc körüli időben egy Budapest XII., Böszörményi úti villamosmegállónál várakozó fiatal lány hátizsákjából kilopta a mobiltelefonját majd eszeveszett iramban menekülni próbált. Az áldozat felocsúdva a villamosra várakozás révületéből észlelte, hogy mi történt és segítségért kiabálva a fiú után szaladt. Ugyancsak eszeveszett tempóban.

Egy hős járókelő meghallotta a segélykérést, s a sértettel együtt követték a gyanúsítottat, aki egy környékbeli italboltba menekült. A segítő szándékú hős értesítette a rendőrséget és azok kiérkezéséig szemmel tartotta a tolvajt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkpaitányságának kiváló járőrei rövid időn belül a helyszínre értek, elfogták a más tulajdonát szabad prédának vélő tolvajt, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

A gyanúsított újabb hibát követett el, megpróbálta átverni a daliás egyenruhásokat, s más nevére kiállított okmányokkal próbálta igazolta magát, sőt még az előállítása során is más adatait adta meg. A felkészült rendőrök ennek ellenére rövid időn belül megállapították a tolvaj valódi személyazonosságát és őrizetbe vették. A becsület útjáról lelépett bűnözővel szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Jövőbe mutató informatikai megoldások a Delltől

hét nov 24 , 2014
ShareTweetPinShareA Dell a hónap elején új termékeket és megoldásokat jelentette be, amelyek segítenek a szoftveralapú adatközpontok használatára törekvő globális ügyfeleinek a hagyományos és az új alkalmazások követelményei közötti szakadék áthidalásában. A gyártó új egoldásai közé tartoznak az új, egyesített infrastruktúrájú architektúrák, tárolási megoldások és terhelés-specifikus alkalmazások, amelyekkel az ügyfelek átalakíthatják […]
Dell

És még ez is...