Csak 2016-ban áll fel teljesen a Pentagon kibernetikai parancsnoksága

MichaelRogersAz Egyesült Államok Kibernetikai Parancsnoksága 2016-ban éri majd el teljes harcképességét, akkorra 6200 munkatársa lesz – jelentette ki kedden Washingtonban Michael Rogers tengernagy, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója, aki egyben az amerikai kibernetikai védelemért és hadműveletért felelős parancsnokság vezetője is. „Tudatában kell lennünk annak, hogy informatikai rendszereink kollektíven különböző szereplők támadásainak vannak kitéve, akiknek  különböző érdekük fűződik ahhoz, hogy ezekbe a rendszerekbe be tudjanak hatolni” — mondta egy washingtoni kibernetikai konferencián. Az MTI híre szerint Rogers rámutatott, hogy minden konfliktus forgatókönyvének egyre nagyobb mértékben van  kibernetikai vonatkozása is. Egyebek mellett kitért arra, hogy ez alól a terrorelhárítás sem kivétel. Említést  tett arról, hogy az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet nagyon agresszívan használta fel a médiát, a technikát és az internetet, aminek – mint hangsúlyozta – megkülönböztetett figyelmet szentel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Okostelefononra és tabletre költözött a FUTÁR

vas szept 21 , 2014
Elkészült a FUTÁR Utazástervező okostelefonra és tabletekre kifejlesztett alkalmazása. Az új és ingyenes szolgáltatás valós idejű útvonaltervezést tesz lehetővé, valamint térképes jármű-megjelenítésre is alkalmas. Az okostelefonra készített verzió működik iPhone és iPad (iOS) mellett Android és Windows Phone felületen egyaránt. A forgalmasabb megállókban megismert kijelzők adatai így a mobiltelefonokon minden […]
Futár

És még ez is...