Magyar Posta: újabb csomagautomatákat helyeztek üzembe

csomagautomataTovább bővült a Magyar Posta Zrt. csomagautomatáinak száma: július végén kilenc új automatát állítottak üzembe az egyik áruházlánc üzleteinél, így már országszerte 35 működik – közölte a társaság az MTI-vel. Július végén Budapesten két új helyszínnel bővült az átvételi lehetőség, így már tíz helyszínen üzemel csomagautomata a fővárosban. Debrecenben, Miskolcon és Szegeden egyaránt kettővel bővült a számuk és ebben a fejlesztési ütemben telepítettek Egerbe, Szombathelyre, Kecskemétre és Sopronba is automatákat.

A Magyar Posta az igénybevételétől függően további csomagautomaták telepítését tervezi. A közlemény szerint az e-kereskedelem bővülésével a cég stratégiai célja, hogy a csomagküldési piac legjelentősebb szereplője maradjon. A társaság az elmúlt időszakban ezért rugalmasabbá tette a küldeményátvételt: igény esetén szombaton is házhoz viszi a csomagokat, illetve folyamatosan bővíti alternatív átvevőpont hálózatát. Az ügyfelek ma már összesen több mint 2700 helyen vehetik át a csomagokat. Tavaly minden eddigi rekordot megdöntve, a Magyar Posta által kezelt csomagküldemények száma csaknem 11,5 millió darab volt, ami több mint tíz százalékos emelkedést jelent a 2012-höz képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Két perc alatt tanult meg egy robot törött lábbal járni

pén aug 1 , 2014
Két perc alatt tanult meg egy robot törött lábbal járni. A sérült állatok viselkedését utánzó robotot egy nemzetközi kutatócsoport tesztelte. „Az új technológia lehetővé teszi erősebb, hatékonyabb és önállóbb robotok építését” – mondta el a projekt egyik mérnöke. Az új algoritmus alkalmazható lehet különböző munkahelyi vagy katonai robotok esetében is. […]
robot

És még ez is...