4,5 milliárdért ingyen hívhatják egymást a kormányzati szervezetek

freeA kormányzati szervek mobilszolgáltatására feladott közös megrendelés azt a lehetőséget teremti meg, hogy az érintett szervezetek közös hívócsoportba kerüljenek, így egymással ingyenesen telefonáljanak – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel. A Magyar Közlönyben néhány hete megjelent kormányhatározattal a kormány arra hatalmazta fel a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy azonnali hatállyal adjon fel közös megrendelést a központosított közbeszerzésre kötelezett szervek mobil távközlési szolgáltatásainak ellátására. Az NFM hangsúlyozta: a tavaly lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Vodafone Zrt. adta a legkedvezőbb ajánlatot, így a közbeszerzési jogszabályok alapján a szervezetek a Vodafone-nal kötelesek szerződni. Az NFM tájékoztatása szerint az átállás több mint 750 intézményt és nagyságrendileg 53 ezer SIM-kártyát érint, döntően a Miniszterelnökséget, a minisztériumokat, illetve az irányításuk és felügyeletük alá tartozó költségvetési szerveket.

Az MTI korábbi közleménye szerint a Vodefone-val kötött kétéves keretszerződés összege 4,5 milliárd forint, míg korábban a Telenor 14 hónap alatt 1,5 milliárdért szolgáltatott. A feltűnő árkülönbség (hiszen egy évre lebontva a Telenor „csak” 1,28, míg a Vodafone 2,25 milliárdot számlázhat) „magyarázata”, hogy mostantól jóval több állami alkalmazott kaphat szolgálati mobilt, mint korábban — értesült a [-]mínuszos.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ericsson -- Philips: lámpaoszlopban az erőtér

hét márc 3 , 2014
Az Ericsson és a Royal Philips közösen kezdték meg új összekapcsolt innovatív LED közvilágítási modelljük forgalmazását. A közösen fejlesztett megoldás egyidejűleg oldja meg a korlátozott költségvetésű városok (magyarul – csóró, elkölthető pénzzel alig rendelkező) két jelentős problémáját: jobb hálózati teljesítményt és kiváló minőségű, energiatakarékos közvilágítást biztosít a sűrűn lakott városokban. […]

És még ez is...