Benedek Norbertet nevezték ki az Invitech vállalati pénzügyek igazgatójának. Benedek közel másfél évtizedes szakmai tapasztalatait neves nemzetközi, regionális befektetési bankok és telekommunikációs társaságok vállalatfinanszírozási területein szerezte. A közgazdász végzettségű szakember kezdetben nemzetközi cégfelvásárlással és nagyvállalati hitel-refinanszírozással kapcsolatos ügyleteken dolgozott, majd több mint öt éven keresztül a GTS Central Europe vállalatfinanszírozásáért […]

Tisztújító plenáris ülést tartott a Digitális Jólét Program által kezdeményezett 5G Koalíció – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint a tavaly júniusban kormányzati és piaci szereplők, szakmai és érdekképviseleti szervezetek, egyetemek és tudományos műhelyek részvételével megalakult 5G Koalíció célja, hogy Magyarország az 5G fejlesztések egyik […]

Az SAP olyan új termékeket jelentett be, amelyek segítségével a vállalatok könnyen ki tudják használni a legújabb innovációk – mint például a mesterséges intelligencia – által nyújtott előnyöket. A fejlesztések mindegyike a felhőből érkezik. Gépi tanulás képességek minden vállalat számára Az SAP Leonardo Machine Learning képességeit a teljes SAP-portfólióba integrálják, […]

Több mint 120 ezren csatlakoztak már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online számlarendszeréhez, az érintetteket júniusban adózói fórumok tájékoztatják a számlabekötési kötelezettség részleteiről – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakfőigazgatója. Csendes Ágnes kifejtette, hogy a rendszerben a NAV szerverével kommunikál az érintett vállalkozások számlázó programja, az érintetteknek tehát […]

Az Invitech hálózati alapinfrastruktúrájának fejlesztését Ökrös Imre hálózatfejlesztési igazgató koordinálja mostantól. Ökrös több mint húszéves szakmai tapasztalatát a távközlési-, illetve az ict-szektorban szerezte, technológiai és üzleti pozíciókban az Ericsson, a GTS Central Europe, a Magyar Telekom, valamint a H1 Systems vállalatoknál. Több mint másfél évtizedet töltött a GTS Central Europe […]

A Zyxel Communications bejelentette partneri együttműködését a Bitdefender biztonságtechnológiai céggel. Az összefogásnak hála immár a ZyWALL termékek (tűzfalak, biztonságtechnikai eszközök) teljes portfóliójában elérhető lesz a Bitdefender antivírus szolgáltatása. Az eddig kizárólag előfizetés ellenében használható Bitdefender technológiája a döntés értelmében bekerül a Zyxel biztonsági alkalmazásainak portfóliójába, amellyel a felhasználók a lehető […]

Az SAP olyan új termékeket jelentett be, amelyek segítségével a vállalatok könnyen ki tudják használni a legújabb innovációk – mint például a mesterséges intelligencia – által nyújtott előnyöket. A fejlesztések mindegyike a felhőből érkezik. Chatbotot minden rendszerbe A vállalatok saját chatbotot készíthetnek az SAP Conversational AI felhőszolgáltatásával, amelyben előre konfigurált, […]

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) benyújtotta az Országgyűlésnek a gyülekezési jogról valamint a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot, amely garantálja a magánélet védelmét, az otthon nyugalmát, és védelmet ad a zaklatással szemben – olvasható a tárca közleményében. A közlemény szerint az infokommunikáció korszerű eszközei a kapcsolattartás napi formáit is megváltoztatták, így a […]

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Opus Global, valamint a Konzum Befektetési Alapkezelő és annak két tőkealapja, a Konzum PE Magántőkealap és a Repro I. Magántőkealap közvetlen irányítást szerezzen a 4iG felett. A cégek június 6-án jelentették be, hogy opciós vételi szerződéseken, illetve egyéb tőzsdén kívüli jogügyleteken keresztül 50,28 […]

Jelentős kárt tehet a mobilokban az első androidos féreg, amely most egy nyitva felejtett hibakereső interfészen keresztül juthat be készülékbe. Bekapcsolva hagyott fejlesztői beállítás okozhat gondot a kisebb ázsiai gyártóktól származó androidos mobiltelefonokon – figyelmeztetnek a G DATA szakértői. A nyitott 5555-os TCP portnak köszönhetően a támadók az Android Debug […]