Az év közepéig tíz kísérleti program indul digitális eljárásokkal támogatott okostelepülések kialakítására – mondta a Digitális jólét programjáért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás hangsúlyozta, a kísérleti program helyszínei között különböző helyzetű és népességű települések lesznek majd. A fejlesztéseket az év végére szeretnék befejezni, a bevált eljárásokat jó gyakorlatként mutatják majd […]

Összetett és sürgető kihívást jelent a cégeknek a számlázó szoftverek online bekötése az adóhatósághoz az EY szenior menedzsere szerint. Molnár Péter a könyvvizsgálással és üzleti tanácsadással foglalkozó EY pénteki közleménye szerint azt tanácsolja a cégvezetőknek, hogy azonnal kezdjék el a felkészülést, mivel már csak két hónapjuk maradt az informatikai és […]

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) újabb állásfoglalását tett közzé honlapján az Európai Unió új adatvédelmi rendeletével (GDPR) kapcsolatos különböző kérdésekben. A legfontosabbakat Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi iroda partnere válogatta ki az olvasóink számára. 8. Tavaszra ígérik az Infotv. módosítását A NAIH állásfoglalásaiban többször érintette azt […]

Az internetes vásárlók visszajelzései alapján a Laptopszaki.hu-t „Megbízható Bolt”-nak minősítette az Árukereső.hu. Az Árukereső.hu-n eddig összesen 1128 vélemény érkezett a cégről, amelyek szerint a bolt vásárlói közül 98.85 százalék ajánlaná ismerősének a Laptopszakit. Véleményt a boltról kizárólag a bolt vásárlói írhatnak, akik a vásárlásukat követően a Megbízható Bolt program keretén […]

Megújult a kormány örökségvédelmi holnapja, amely elsősorban a Miniszterelnökség által ellátott hatósági és központi hivatali ügyekben történő ügyféltájékoztatást szolgálja. A közigazgatás korszerűsítése és ügyfélbarát fejlesztése jegyében a kulturális örökség védelméért felelős tárcaként, a Miniszterelnökség létrehozta a Kormányzati Portál rendszerén belül az oroksegvedelem.kormany.hu internetes tájékoztató oldalt – közölte a Miniszterelnökség. Az […]

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) újabb állásfoglalását tett közzé honlapján az Európai Unió új adatvédelmi rendeletével (GDPR) kapcsolatos különböző kérdésekben. A legfontosabbakat Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi iroda partnere válogatta ki az olvasóink számára. 7. A GDPR papír alapon tárolt adatokra is kiterjed Több megkeresés is […]

Több mint háromszáz online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait, teszi ingyenesen hozzáférhetővé a hazai informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közvetve közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek. „Hiszünk abban, hogy az informatika az alapműveltség része kell, hogy legyen, s ebben […]

Az infokommunikációs szolgáltató 2018 májusával új, illetve előrelépő vezetők kinevezését jelentette be. Kis Albert vezérigazgató-helyettesként irányítja a továbbiakban a társaság nagykereskedelmi, valamint hálózatfejlesztési tevékenységét. Újonnan érkező vezetőként Bőthe Csaba vezeti az Invitech marketing és üzleti támogatások igazgatóságát. Marton László főigazgatóként áll a vállalati és kormányzati ügyfelek kiszolgálását végző szervezet élén, míg […]

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) újabb állásfoglalását tett közzé honlapján az Európai Unió új adatvédelmi rendeletével (GDPR) kapcsolatos különböző kérdésekben. A legfontosabbakat Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi iroda partnere válogatta ki az olvasóink számára. 6. A GDPR nem írja elő adattérkép készítését A NAIH egyik állásfoglalásában […]

Növelte bevételét és eredményét 2017-ben az autóipari beszállító Robert Bosch GmbH német gépipari és elektronikai konszern a cég honlapján közzétett éves eredmény beszámoló szerint. A Robert Bosch technológiai konszern 2017-ben az előző évihez képest 6,8 százalékkal, 78,066 milliárd euróra növelte értékesítési árbevételét. Működési eredménye (EBIT) 36 százalékkal, 4,9 milliárd euróra […]