Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki Kazincbarcikán mobiltelefont lopott. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2015. február 16-án 16 óra 11 perckor telefonált be egy 16 éves lány, hogy ellopták a mobiltelefonját. A helyszínre villámszerűen kiérkező járőröknek az érthetően zaklatott sértett elmondta, hogy hazafelé tartott, […]

A műszaki outletek forgalma évente 50-70 százalékkal nő az Electric World Hungary Kft. adatai szerint. A műszaki outlet boltokat és webáruházat üzemeltető társaság közleménye szerint a 2008-as gazdasági válság lendületet adott az outletpiacnak, ami jelenleg az évi mintegy hatszázmilliárd forint forgalmú műszakicikk-szegmens öt százalékát adja. A tájékoztatás szerint egyre több vásárló […]

Az IDC becslése szerint a 2013 és 2020 között létrehozott és másolt adatok mennyisége a tízszeresére növekszik, 4,4 milliárd gigabájtról 44 milliárdra. A Kaspersky Lab felmérése szerint az internetezők öt százaléka – egyes országokban a hatoda – vesztette el okostelefonját vagy tabletjét figyelmetlenség vagy lopás miatt, a vizsgált egy éves […]

Szolnok szerencsés lakói számos újítást az elsők között próbálhatnak ki a Magyar Telekom T-City programjának keretein belül. A városban többek között már évek óta működik a Netlock CityPass rendszerén alapuló T-City Szolnok Városkártya projekt. Ennek köszönhetően a szolnokiak az előzetesen feltöltött városkártyájukat használhatják a papíralapú jegy vagy bérlet helyett a […]

A Canon bemutatta a vállalat első nagy sebességű, íves tintasugaras nyomdagépét az Océ VarioPrint i300-at. Az Océ VarioPrint i300 a hagyományos porfestékes, csúcskategóriás íves nyomtatók és a belépő szintű, tekercses tintasugaras nyomdagépek sebessége és kapacitása közötti rést hivatott áthidalni. Az újdonsággal minden vállalkozás megtalálhatja az igényeinek megfelelő megoldást. Az Océ […]

A tudományos alapok a 3M alapértékei közé számítanak, és ezt mostantól erőteljesebben szeretnék megmutatni, ezért indították el a „3M Science. Applied to Life” programot, amelyen keresztül a jövőben még hangsúlyosabb szerepet kap annak bemutatása, hogy a 3M tudományos innovációi hogyan hatnak a világunkra és alakítják át, teszik könnyebbé a mindennapokat, […]

Nemcsak otthonokban, de szállodákban, bankokban is megtalálhatók azok az internetre csatlakoztatható biztonsági kamerák, amelyek fölött az irányítás – egy magyar etikus hacker felfedezésének köszönhetően – könnyedén átvehető. A biztonsági rés világszerte százezer helyszínt érinthet, kihasználásával pedig az a furcsa helyzet áll elő, hogy helyettünk a betörők figyelnek meg minket, sőt […]

Világszerte 8111 kilátásba helyezett közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót azonosított a BDO International, ami 14,5 százalékkal marad el a tavaly hasonló időszakban közzétett hasonló értéktől. Ezek jelentős része végül különféle okokból meghiúsul vagy csúszást szenved, ezért az idei év kilátásai jóval borúsabbak, mint a 2014-ben elért eredmény. Tavaly […]

Kemény bírálatot fogalmazott meg egy kedd esti rendezvényen Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős alelnöke az uniós tagállamok kormányai által elfogadott állásponttal szemben, amely nem szüntetné meg év végétől a külföldi, unión belüli mobiltelefonálásért fizetendő roamingdíjakat. „Ez egy vicc” – mondta, hozzátéve: a roamingdíjakat teljesen és gyorsan […]

A Smart City Technologies kutatócsoportot az intelligens városi alkalmazkodás feltételeinek megteremtése érdekében alapították meg a PTE PMMIK-n. Célja olyan szaktudás létrehozása, aminek a segítségével a jövő mérnökei képesek lesznek az átalakuló városok kiszolgálására és az éghajlati változásokra történő adekvát reakciók kialakítására. A kutatócsoport portfóliója rendkívül szerteágazó: többek között vizsgálják az […]