A Delfin-díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) olyan vállalatoknak, vállalkozásoknak ítéli oda a Magyar Telekom, amelyeknek a működési szemlélete egy, a fenntarthatóság irányába mutató megvalósított projekt vagy program által példaértékű. A díjra bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhat. Nevezni 2015-ben már megvalósult, működő projektekkel, programokkal lehet a pályázaton, négy kategóriában: […]

Mindössze két év alatt Iránnak sikerült kiépítenie egy korszerű kiberhadsereget, amely szakértők szerint képes megbénítani a fő globális infrastruktúrákat — írja a Business Insider. „Öt évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy Irán ott fog tartani, ahol ma tart. Iránt egykor D-fokozatú kiberfenyegetésnek tekintették, ma más csaknem egy szinten van […]

A Tatai Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat egy negyvenéves férfivel szemben. Az elkövető és gyermekkori barátja 2014. szeptember 23. napján, a délutáni órákban összetalálkoztak az utcán, majd a sértett tatai lakására mentek, ahol italozni kezdtek, majd később a sértett az ágyán fekve elaludt. A galád férfi ekkor hirtelen […]

A Honor frissíti termékkínálatát a magyar piacon is. Az öthüvelykes HD kijelzővel rendelkező  árcédulája pénztárcanyitogatóan kellemes meglepetést okozhat. A készüléket egy 28 nanométeres technológiával készült, négymagos processzor hajtja 1,3 gigahertzen. Az egy gigabájt memóriával és a 16 gigabájt belső tárhellyel kiegészítve ez lehetővé teszi még a multimédiás alkalmazások és modern játékok futtatását […]

Évente körülbelül 13 ezer szlovák középiskolás jelentkezik Csehországi egyetemekre — írja a bumm.sk, egy friss felmérésre hivatkozva. A vizsgálatból az is kiderül, hogy a legnépszerűbbek az orvosi, gazdaságtudományi és informatikai szakok. A megkérdezettek 35 százaléka csehországi egyetemre is jelentkezik. A tesztekben elért eredmények alapján a legjobb diákok (a legjobb tíz […]

Középiskolásoknak, egyetemi hallgatóknak, fiatal szoftverfejlesztőknek íták ki azt a pályázatot, amelyet január végén hirdetett meg a Teleki-Bolyai Könyvtár, és amelynek jelentkezési határideje április 15. A fiatal informatikusoknak egy múzeum-guide-applikáció elkészítése a feladatuk, amellyel egyúttal az érdeklődésüket is fel szeretnék kelteni a múzeum iránt. „Közelebb szeretnénk hozni a fiatalokhoz, a diákokhoz […]

Felhőmegoldással jelentősen csökkenthetők egy új vállalkozás informatikai költségei – áll a Laurel cégcsoport ügyvezető-tulajdonosának nyilatkozata a társaság közleményében. Bessenyei István e szerint elmondta, hogy egy új cégnek jellemzően eleve milliós értékű informatikai beruházásra van szüksége. Elég csak a szerverre vagy szerverparkra gondolni, vagy az áramköltségre, amely egy komolyabb rendszer esetén havi több […]

A Canon az Océ ImageStream 2400 bemutatásával az 520 mm-es (20,5”) szélességű ofszet és műnyomó papírokon is elérhetővé tette a színes digitális inkjet nyomtatást. Az Océ ImageStream termékcsaládból elsőként az Océ ImageStream 3500 mutatkozott be 2014 októberében. Ez volt a Canon első olyan négyszínes tintasugaras nyomdagépe, amely a hagyományos ofszet/bevonatos […]

„Az e-mail, az azonnali üzenetküldés és a mobiltelefonok csodálatos kommunikációs képességeket biztosítanak, azonban mindannyian a saját kis világunkban élünk és dolgozunk, ezért ez a kommunikáció rendezetlen” — állítja Marilyn Vos Savant, publicista, aki elvileg a világ legokosabb embere, a maga 228-as IQ-jával. Túlnyomó többségünk örül, ha feleekkora intelligenciahányadossal rendelkezik, mégis […]

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az átadást követően is fejleszti a FUTÁR-t: újabb közterületi kijelzőkkel bővült a főváros tavaly bevezetett Forgalomirányítási és UtasTÁjékoztatási Rendszere. Az 1-es és a 3-as villamos megújult vonalán újabb 17 helyszínen kaphatnak ügyfeleink percre pontos információt arról, hogy mikor indul tovább a villamos az adott megállóhelyről. […]