Május végétől egységesen, az összehasonlításra alkalmas táblázatban mutatják be honlapjukon a szélessávú internetcsomagjaik legfontosabb paramétereit a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) tagvállalatai. A HÉT a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal együttműködve olyan szolgáltatói kódex kialakításán is dolgozik, amely a szolgáltatók egységes, fogyasztóbarát eljárását is szabályozza. Ennek célja, hogy a fogyasztók […]

  „Az elköteleződés számos országban már makrogazdasági ügy” – hangzott el a Magyar Telekom által szervezett Mitől jó és vonzó a munkahely 2013 kerekasztal-beszélgetésen. „A nyugati országokban már a munkavállalók visszajelzéseit is feltüntetik az éves jelentésekben a vállalatok, hiszen az elkötelezett és cégükhöz lojális alkalmazottak jobban végzik a munkájukat” – […]

  A teljes spam-mennyiség 2011 és 2012 között 18 százalékkal csökkent. A spammelők munkabeosztása egyre hagyományosabb, a hétvégi levélszemét mennyisége 25 százalékkal visszaesett. 2012-ben a legnagyobb mennyiségű levélszemetet jellemzően a hét elején küldték: a legszennyezettebbnek a keddi nap bizonyult az év során. Világméretekben a legnagyobb mennyiségű levélszemét Indiából származik; az […]

Az először megrendezett Hackathon Corvinus versenyt a Zmenü nevű online ételrendelési szolgáltatás nyerte meg. A győztes az eddigi hagyományos lista alapú rendszereket váltaná le egy látványosabb megoldással. A projekt egy Pinterest-stílusú nemzetközi ételrendelő platform, ahol az összes elérhető házhoz szállító konyha ételfotói között lehet böngészni, azokat különböző szempontok szerint rendezni […]

Nyolc országban működő, elektronikai termékeket forgalmazó nagykereskedelmi hálózat számára fejlesztett mobilapplikációt két magyar vállalkozás. A szoftver az androidos telefonokra tölthető le, amely a Tracon cégcsoport webáruházának teljes kínálatát tartalmazza, extraszolgáltatásokkal kiegészítve. A Tracon Budapest Kft. Magyarországon több mint ötezer, a környező országokban pedig még háromezer partneren keresztül értékesíti kisfeszültségű villamos […]

  Megjelent az AIDA64 termékcsalád 2.85-ös verziója, amely tartalmazza a vállalatoknak szánt IT Asset Management és távfelügyeleti szoftvert, az AIDA64 Business Edition-t, valamint az otthoni és vállalati környezetben egyaránt használható pc diagnosztikai és sebességmérő AIDA64 Extreme Edition-t. A FinalWire által fejlesztett termékcsalád legújabb verziója teljes körűen támogatja a hamarosan megjelenő […]

  A Toshiba Europe GmbH bemutatta új, univerzális dokkolóját, a dynadock V3.0-t. A vékony, kompakt és stílusos eszköz kábelrengeteg nélkül teszi lehetővé a Windows pc csatlakozási és multimédiás képességeinek bővítését. A beépített, Full HD felbontású videokártyával külső HD megjelenítő is használható. Az összesen hat USB port – melyek közül kettő […]

  Ösztöndíjat hirdet fiataloknak a Bridge Budapest nonprofit szervezet, hogy a világ legnagyobb internetes cégeinél szerezhessenek tapasztalatokat. A Bridge Budapest szerdai közleménye szerint a szerveződés a LogMeIn, a Prezi és a Ustream szoftverfejlesztő, valamint a Seagate Technologies hardverfejlesztő vezetőinek összefogásával jött létre. A jelenleg tanulmányaikat folytató egyetemisták, de a végzett, […]

  Nagy energetikai cégekkel bővült a kis- és közepes vállalatok szervezeteként indult Okos Jövő Innovációs Klaszter a keddi budapesti közgyűlésen, amelyen a tagok újraválasztották a tisztségviselőket. Az ugyanabban az ágazatban működő cégek laza szövetségét jelentő szerveződés célja az okos mérési és okos hálózati technológiák elterjesztése – jelezte Dobronyi Tamás, a […]

  A Kaspersky Lab kiberbiztonsági szoftverfejlesztő vállalat szakértői az MTI-hez eljuttatott közleményben erősítették meg a Spamhaust ért „DDoS” támadás tényét. A BBC brit hírportál nyomán az MTI szerdán számolt be „a történelem legnagyobb kibertámadásáról”, ami a Spamhaus nonprofit szervezet és Cyberbunker webszolgáltató között eszkalálódó ellenségeskedés miatt robbant ki és az […]