120 éve indult a telenfonhírmondó

 

Az adást 120 évvel ezelőtt megkezdő telefonhírmondónak állít emléket a budapesti Telefónia Múzeumban nyílt kiállítás. Az év végéig látogatható tárlaton a látogatók beletekinthetnek az 1893-as német szabadalmi levélbe, híreket hallgathatnak a falra szerelt hallgatón, olvashatnak a találmány előzményeiről és történetéről. Az érdeklődők egyebek mellett 1926-os telefonhírmondó hallgatókészüléket, házi telefont 1905-ből és 1901-ből, a találmányhoz kapcsolódó eszközöket és morzeasztalt láthatnak, illetve megtekinthetik azt a korabeli plakátot, amely szerint „legszebb ajándék a telefonhírmondó”. Puskás Tivadar találmánya, a telefonhírmondó 1893. február 15-én kezdte meg adását, akkor mintegy fél tucat hallgatója volt. A telefonhírmondó a világ minden tájáról érkező híreket, az áru- és értéktőzsde jegyzéseit, időjárás-jelentést és pontos időt közvetített, emellett a szerkesztőség nagy hangsúlyt helyezett a színházi és a hangverseny-közvetítésekre is. Az előfizetők száma az első világháború évei alatt csökkent, a nyersanyaghiány miatt alig tudták a hálózatot fejleszteni, a vezetékek kezdtek tönkremenni. Az akkori igazgató, Popper István ilyen körülmények kényszeréből adta át vállalatát a Magyar Távirati Iroda (MTI) Rt.-nek. A rádiókészülékek rohamos elterjedésével az előfizetők száma egyre apadt, ezért 1943-ban a magán vevőkészülékeket leszerelték, kizárólag közületek, kórházak tartottak fenn néhány vonalat. A második világháború után már nem hívták ismét életre a szolgáltatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Facebook évekig nem fizet adót

vas febr 17 , 2013
ShareTweetPinShareA Facebook tavaly nem fizetett társasági adót, sőt 429 millió dollár adó-visszatérítés is jár neki – írja a Citizens for Tax Justice szervezet jelentése nyomán az MTI. A Facebook az elmúlt év után 1,062 milliárd dollár adó előtti eredményt könyvelt el. Az adófizetési kötelezettség alól a tavalyi részvénykibocsátással kapcsolatos részvényopciók […]
Facebook

És még ez is...